2011. november 27., vasárnap

Egy új szín a palettában

Szeretnék nektek bemutatni egy új márkát. Nem találkoztam vele eddig még egyik blogon sem, pedig érdemes lenne megismernetek. A Flormar eredetileg egy Milánóban alapított cég, 1970 óta létezik. Azonban 1986-ban a gyártás átköltözött Törökországba. Először körömlakkok gyártására specializálódott aztán később kiterjesztette a gyártást professzionális kozmetikumok gyártására. Céljuk, hogy elérhető áron nyújtsanak magas minőségű, teljes körű sminkválasztékot.

A márka nem olyan rég érkezett Magyarországra, nagyjából fél éve, vagy kicsit több ideje költözött be a Westendbe. Az első emeleten található a sminkszigetük, és nagyjából egy hónapja az Aréna Plázában is megtalálhatóak. 

Bevallom őszintén, nekem hamar feltűnt ez a jelenség a Westendben, de eleinte nem keltette fel az érdeklődésemet. Messziről nagyon olcsó, gagyi hatása volt számomra. Aztán egyszer csak elsétáltam a szemhéjpúderek felőli oldalán, és a színek felhívták magukra a figyelmet. Oda kellett mennem és bele kellett turkálnom a mintákba, és leesett az állam. A szemhéjpúderek nagyon pigmentáltak, lágy textúrájúak. Nem akartam elhinni, végigpróbáltam egy csomó színt. Azonnal megszerettem. :)

Össze is gyűjtöttem pár színt belőle.




Minőségre majdnem felérnek a MAC szemhéjpúderekkel. De én azért, mint MAC-fanatic nem mondanám, hogy egy kategória a kettő. Nagyjából a NYX, és a KIKO kategóriájába tartozik, amiket szintén nagyon szeretek, és nagyon jó minőségűnek tartok. Szerintem érdemes vetni rájuk egy pillantást.

Alap nélkül
(A felül középen lévő szín matt bőrszín, az a jó, hogyha nem látszik:) )
A szemhéjpúderek 1000-2000 Ft között mozognak. Kiszerelésük: 5g. (MAC 1,5g, NYX 2g, Catrice 2g, Essence 2,5g, UD 1,5g, Kiko 3g) Tehát rendkívűl sok terméket kapunk ezen az áron.
A csomagolás ezeknél a szemhéjpúdereknél ronda fehér műanyag, amiről már a MAC-es postban kifejtttem a véleményemet, viszont van egy pár szemhéjpúder amik csini fekete csomagolást kaptak, azok drágábbak kategóriába is esnek sajnos. Sokkal jobban mutatna mindegyik termék feketében. Amúgy maga a csomagolás jól zár, a tetején pedig található egy picuri tükör, aminek semmi de semmi értelme nincs. :) Szerencsére ezekhez nem adtak feleslegesen aplikátort.

Azonban a quadok nagyon megérik az árukat, ugyanis 2000 forint körül vannak, és négy szín van bennük. A csomagolás hasonló, de ezekhez sajnos bezsúfoltak egy béna aplikátort is. Itt is nagy mennyiségű szemhéjpúdert kapunk, ezek színenként 4 grammosak.
Én ezt a kettőt vettem meg:



A baloldaliak Flormar quadok pigmentáltsága van olyan jó, mint a jobboldni MAC festive kit szemhéjpúderek pigmentáltsága.

A cég angol nyelvű oldala itt található: http://www.flormar.com/English/
Magyar weboldaluk is van, de az nagyjából hasznavehetetlen. Ezek a szemhéjpúderek nincsenek is rajta. http://flormar.hu/true-color-szem

Ami tetszik a márkában:

  • A szemhéjpúderek nagyon pigmentáltak, a matt árnyalatok is lágy, erős fedésű textúrát kaptak.
  • A rúzsokat is nézegettem, és azok is nagyon jók voltak, biztosan fogok venni belőlük. Van közöttük matt, krémes, és fényes textúrájú is.
  • Nagy választék megtalálható náluk, mind színben, mind textúrában.
  • A körömlakkok között is megtalálhatunk mindent félét, repedezőstől a matton át a duochrome-ig. 
  • Ha valami megtetszik ki lehet próbálni helyben magunkon is.
  • Jó minőségű termékeik vannak, elérhető áron.


Ami nem tetszik a márkában:

  • A magyar nyelvű honlap valószínűleg nagyon régi. Fejleszteni kellene, hogy meg lehessen nézni rajta az aktuális, és a teljes kínálatot.
  • Jobb lenne, ha egy üzlethelyiségben kapott volna helyet, de értem én, hogy miért nem így van.
  • Az sem tetszik, hogy nem hallani a márkáról szinte sehol. Valamivel fel kellene magukra hívniuk a figyelmet.
  • A honlapjukon található termékeknek csak egy része érhető el nálunk.
  • Nem nevezném feltétlenül professzionálisnak.
  • És ami a legkevésbé tetszik, hogy nagyon vegyes a csomagolás, nincs benne egység, nem tudom elkülöníteni a különböző vonalakat benne. Van aminek fehér fényes műanyag, van aminek fémes arany, van aminek matt fekete,van aminek fényes fehér, van aminek pink műanyag csomagolása van. Egyszerűen nem értem, hogy melyik mit akar jelenteni.
Összességében és a szemhéjpúderekkel nagyon elégedett vagyok. Ki fogok próbálni más termékeket is, mert ezek nagyon megérték az árukat. Amit különösen ajánlok azok a matt szemhéjpúderek, mert olyan a textúrájuk, minta a MAC matte2 szemhéjpúdereinek, szinte krémesek.


Ha a Westendben vagy az Arénában sétáltok mindenképpen vessetek rájuk egy pillantást! Megéri megnézni!

2011. november 26., szombat

10 + 1 kedvencem (november)

Elhatároztam, hogy ezt a bejegyzést minden hónap végén elkészítem, hogy bemutassam azokat a termékeket, amiket a leginkább ajánlanék nektek, mert nagyon meg vagyok elégedve velük. A kategóriák nem lesznek állandóak, mert például a parfümöt, a szemceruzát biztosan sokáig kategóriaelsőnek fogom tartani, így nem lenne értelme mindig újra és újra ugyanazt bemutatni.

Nézzük a novemberi top 10 + 1 listát!



1. Szemhéjalapozó
MAC Let's Skate! Paint pot, ezt talán nem kell magyarázni, egy igazi gyöngyszem. Nagyon sokan szeretik, én sem vagyok ezzel másképp, elbűvölt engem is azonnal, mert csodaszép.

2. Szemhéjpúder
Flormar lila szemhéjpúder (024), erősen pigmentált nagyon szép lila szín. Már régóta kerestem az igazit a lila szemhéjpúderekből, nekem ő lett a nagy Ő.

3. Szemceruza/tus
AVON mega impact gel eyeliner, black flash színben. Nagyon könnyű a felvitele a gél állag miatt, erősen pigmentált, gyorsan szárad, és nagyon tartós. Vízvonalon is szuper. Kell ennél több?

4. Alapozó
Hát itt kicsit csaltam, mert a Missha Signature BB Cream (23) tulajdonképpen nem alapozó, de végül is én annak használom, vagyis a helyett, úgyhogy ezért adtam neki ezt a kategórianevet. De valójában sokkal több ennél, mert valójában egy alapozó, arcápoló, sebgyógyító mindent tudó csodakrémről van szó. Nyáron nem volt olyan jó, mert túl hamar kifényesedett tőle a bőröm, de most a hidegebb időben csodákat művel a bőrömmel.

5. Pirosító
Essence Silky Touch Blush selyemfényű pirosító 20 babydoll színben. Azért jó, mert se nem matt, se nem túl fényes, egyszerűen tökéletes a színe, nem túl rózsaszín, de nem is túl barack. Nálam abszolút ő vezeti a listát a pirosítók között.

6. Bronzosító
A H&M Blusher 15. Bronze színű pirosítója a legeslegjobb bronzosító amivel eddig találkoztam. Kicsit csalás, tudom, mert ez elvileg egy pirosító, de én egyértelműen bronzosítónak nevezném. Egyszerűen összeillünk, és kész :)

7. Szempillaspirál
A Dior Diorshow Extase 090 Black Extase szempillaspirálból egy kis kiszerelésű mintát ajándékba kaptam a Douglasban. Eddig ez az egyik legjobb ajándék, amit a vásárlás mellé kaptam, nagyon szép pillákat varázsol. Szerintem bőven elég egy ekkora méretű szempillaspirál, nagyon sokáig kitart, elég lenne ilyen kiszerelésben gyártani. Az eredeti árát meg se mertem nézni, de biztosan nem éri meg megvenni, mert úgysem fogyna el, mivel nem szabad nagyon sokáig használni ugyanazt. Akkor meg minek fizessek érte annyit, hogyha úgyis kidobom a felét?

8. Rúzs
A kedvenc rúzsom az Alverde Mademoiselle 10 Nude színű rúzsa. Közepesen fedő, krémes textúrájú, természetes színű rúzs. A csomagolás elbűvölő, a termék lenyűgöző. Nemcsak kellemes színt ad a szájnak, hanem ápolja is az ajkakat. (Elárulok egy titkot: vettem belőle egy pótlást is, mivel a kollekció limitált.)

9. Szájfény
MAC Lipglass Full on lust szájfénye egy nagyon ragadós, hosszan fenntmaradó szájfény. Jó persze nem bírja ki azt, hogy eszünk, iszunk, mulatozunk (csókolózunk) benne, de sokkal tovább kitart mint bármely másik szájfényem. Alapvetően jobban kedvelem a rúzsokat,mert azokkal nagyobb változás érhető el, és tartósabbak, de ebből a szájfényből meg fogom nézni a többi színt is. A Full on lust natúr rózsaszín szín, egy kis rózsaszín fénnyel, amiből persze a szájon nem sok látszik, ez tény, de kellemesen kiemeli a szánkat. Gondolom azért Lipglass a neve, mert olyan mintha üvegréteg fedné a szánkat, legalábbis felvitel után mindenképp :D

10. Körömlakk
Már bemutattam nektek az NFu Oh 64-es hologrammos lakkját. Mivel nagyon régóta szerettem volna ilyen jellegű lakkot, most egyértelműen ő a kedvenc, bár a formula nem olyan tartós, mégis nagyon a szívemhez nőtt.

+1 Parfüm
Szerintem nem kérdés, hogy az új Lancome Trésor Midnight Rose a nagy kedvencem a hónapban, és szerintem majd az elkövetkezendő jópár hónapban az is marad. Teszik az illat, az üveg, a csomagolás és az ajándékok. És imádom a rózsás hajpántot is :)


Az e havi kedvenceimből, akár egy komplett smink is elkészíthető, véletlenül úgy válogattam ki őket, hogy akár együtt is nyugodtan lehet használni őket. Szeretnétek látni egy sminket belőle?


Ti használtok valamit a fenti termékek közül? Van olyan amiből szeretnétek swatchot látni?


2011. november 24., csütörtök

Holnap ingyenes szállítás a Sigmánál

Holnap a BF2011 kódot használva ingyenes szállítással rendelhettek a Sigmától. Az akció csak a holnapi napra vonatkozik.

Aki a Dry'n Shape ecsetszárító tokra vágyik, az használja a TIFFANY5 kódot, mert ez plusz 5 százalék kedvezményt von maga után.

Illetve érvényes november 30-ig a PSW2011 kód is, amivel 10%-os kedvezmény vehető igénybe. Illetve 30$ fölött egy ecsetet kaptok ajándékba, 75$ felett pedig egy mini szemhéjpúder trió lehet a tiétek ingyen.
(legalábbis nagyon remélem, hogy összevonhatóak a kedvezmények :) ) A kedvezmények nem összevonhatóak 

Ezen felül számos termékből külön akcióval készül a Sigma:
  • Már nem csak a Premium travel kit érhető el 10$ kedvezménnyel, hanem az alap Travel Kitnek is megrövidült az ára
  • A hatalmas neszeszerek, vagyis MAXBag-ek ára is csökkent
Nézzétek meg a kedvezményeket itt:
Sigma special deals

Használjátok ki ezeket a fantasztikus kedvezményeket, mert ez nagyon jó lehetőség!


Én pontosan egy éve várok erre. Tavaly ilyenkor fedeztem fel magamnak a Sigma ecseteit, de sajnos éppen a Black Friday után pár nappal kezdtem keresgélni róluk információkat a blogokon. Nagyon ideges lettem, hogy sikerült lecsúsznom róla. De talán nem is baj, mert azóta sokkal jobban megfontoltam azt, hogy mit érdemes megvennem.

Először a Complete kit és a Premium Professional Kit keltette fel a figyelmemet, szerettem volna egy teljes körű profi ecsetkészletet. A kettő ára azonban még 10$ kedvezménnyel is elég sokba kerül, így más alternatívát fogok választani, méghozzá a Travel Kiteket, mert nagyon jó ecsetek vannak bennük, ami ezekből kimaradt, arra nincs is szükségem, és sokkal olcsóbban kijönnek. A minőségük semmiben nem különbözik a "rendes" méretű ecsetektől. Ráadásul én jobban szeretem a rövidebb ecseteket, nekem ez sokkal jobban kézre esik. Az egyik a az új The Cities Collection tagja lesz.


Annak is megéri most rendelni, aki csak egy két ecsetet szeretne rendelni, hiszen annál a mennyiségnél éri meg a legkevésbé fizetni a postaköltséget.

Remélem ti időben észreveszitek a kedvezményt, és nem utólag fogtok puffogni, mint én tavaly, hogy lemaradtatok róla :)


2011. november 21., hétfő

The Cities Collection

Mától elérhető a Sigma honlapján a The Cities Collection. Végre egy olyan travel sized kit, ami nem csak alap ecseteket tartalmaz. Tökéletes kiegészítőjévé válhat akár a Complete Kit-nek, akár valamelyik Make me up szettnek, vagy a Travel Kit-nek, amik alap ecseteket tartalmaznak.
Már azt hittem, hogy a Sigma betompult kicsit, mert Synthetic Precision Kit számomra nem volt annyira előre mutató, kicsit unalmas volt. De most, mint ahogy az már máshol láthattátok, rengeteg újdonsággal készül a Sigma.
Ez a kit a Make me up kollekcióhoz hasonlóan 4 színben jelent meg, és ugyancsak egy henger alakú tartót kapott, csak ez utazó méretű ecsetekhez készült.






Nekem nagyon teszik az új kollekció, nagyon hasznosnak tartom. És valószínűleg fogok is rendelni.
Nekem a piros és a rózsaszín tetszik nagyon.

Nektek melyik szín tetszik a legjobban?


Nézzétek meg a bemutató videót itt:

Nemsokára a Sigma akcióval készül a Black friday alkalmából, úgyhogy érdemes körülnéznetek. Az új ecsetszett annak is hasznos lehet, akinek már megvan valamelyik eddigi ecsetkészlet. És ráadásul limitált a kollekció, úgyhogy tessék lecsapni rá.

2011. november 19., szombat

MAC sminkelésen jártam

Valamelyik nap felhívtak a MAC-től, hogy szombatra szeretnének meghívni egy ajándék sminkelésre. Amikor ez történik, akkor mindig úgy érzem, hogy szülinapom van. Nagyon szeretem ezeket a sminkeléseket, mert kipróbálhatok egy csomó terméket, amit amúgy egyedül nem választanék magamnak, vagy nem mernék használni, illetve egy csomó jó dologgal kényeztetik a bőrömet. És mindig tanulok valami újat, valami új technikát, valamit az ecsetek használatáról, mindig egy-egy sminkes trükkel a zsebemben térek haza, ami nagyon jó érzés.

Nem nagyon szoktam ilyenkor pontos meghatározást mondani, hogy milyen sminket szeretnék, azt szeretem inkább, hogyha a sminkes a saját belátása szerint sminkel ki, illetve ő választja a színeket. Mai napon egy füstös acélkék szemfestéssel tértem haza, ami szerintem nagyon jól sikerült. Linda nagyon sok mindent elmagyarázott, nagyon hasznos tippeket sajátítottam el tőle. 



A másik amivel hazatértem, az egy tőkéletes, makulátlan MAC bőr. :D Egyszerűen elképesztően szép lett a sminktől a bőröm, olyan mintha nem lenne semmi bőrhibám, semmi foltom, semmi karikám. Le vagyok nyűgözve.




És még egy dolog, amit csak a MAC sminkesei tudnak kihozni belőlem, méghozzá azt, hogy brutálisan hatalmas szempillákat készítenek a pilláimból :) Egyszerűen sehogy se tudom utánuk csinálni.






Ti is voltatok már ilyen sminkelésen? Mik a tapasztalataitok?

2011. november 18., péntek

MAC Ice Parade Festive Kit

Amikor először megláttam Lollynál a MAC idei karácsonyi kollekcióját azt hittem sírva fakadok. Borzasztónak találtam, utálom az ezüstös, hideg színeket. A fehér csomagolástól is frászt kaptam, elsőre olyan olcsó hatást keltett számomra. A tavalyi Tartan Tale kollekció teljesen eltalálta az ízlésemet. Aztán nézegettem, nézegettem a képeket, és találtam köztük egy két olyan dolgot amit szívesen megnéztem volna élőben. Aztán amikor megtudtam, hogy a szemhéjpúder paletták teteje, egy ezüst csillámos hógömb akkor az már kifejezetten érdekelt. Aztán szépen lassan sikerült megtalálnom azokat a dolgokat, amiket szívesen megvásároltam volna.

Az ecsetszettek közül a fehér szőrű ecsetszett hozott lázba, mert ilyen típusú ecsetek még nem voltak benne semmilyen szettben, de aztán nagyon felhúzott az, hogy az ecsetek "érinthetetlenek", ráadásul nem sok jót hallottam róluk, ezen felül furcsa sárgás színük volt élőben, úgyhogy ez hamar ki lett húzva a listámról. 

A másik ami megtetszett, az az Iced Delights Wintercool lip bag, mert mostanában nagyon megtetszettek a nude rúzsok, és ebben a szettben található az egyik legkedveltebb MAC nude rúzs, a Créme d'Nude. De szerencsére kipróbáltam még az üzletben, és láttam, hogy borzasztóan elüt az én színeimtől, nagyon béna volt rajtam, úgyhogy ezt az ötletet is elvetettem.

A harmadik ami érdekelt, és ami végül elnyerte a tetszésemet, az a Nordstorm Exclusive Festive Frost Face Kit volt. Közben meg egészen megszerettem ezt a sok ezüstös csillogást is. :)

Így néz ki kívülről a doboza
A doboz tartalma
Sokaknak nem tetszett ez az átlátszó műanyag neszeszer sem. Nekem viszont ez kifejezettem megtetszett, arra gondoltam, hogy repüléshez milyen jó lesz, oda kifejezetten átlátszó, zárható tasakba kell berakni a dolgokat, nahát ez viszont pont megfelel a célnak:)


A paletta tartalma: Négy meleg színű szemhéjpúder, egy matt, két veluxe pearl, egy frost textúrájú. Illetve egy Buff nevű matt nagyon természetes színű pirosító, ami a szemhéjpúdereket elcsúsztatva bújik elő. 


A rúzs Imagine this nevet viseli, és hozzám sokkal inkább passzoló, a créme d'Nudenál kicsit barnásabb, sötétebb nude árnyalatban pompázik.
A szájfény nagyon klassz, élőben tiszta csillámlás az egész, meg is ijedtem tőle rendesen, de a számon már egészen visszafogott, áttetsző, és sokkal kevésbé csillámos.

Az ecsetekről röviden annyit, hogy szépek. Nem olyan rosszak, mint mondjuk az AVON ecsetei, vagy bármilyen gagyi minőségű ecset, annál azért jobb. Puha a szőrük, de nem elég tömöttek. Talán a púderecset a legjobb, de nem púderezésre, inkább pirosításra, mert nem valami széles a feje, a ferde szőrű szemhéjpúder ecset satírozáshoz jól működik, másra nem nagyon, a ferde szőrű szemkihúzó ecset/szemöldök ecset szerintem pedig túl puha szőrből van, nem lehet vele emiatt vékony vonalat húzni, így szerintem nem felel meg a céljának. Nem a megszokott MAC minőség, de összességében nem olyan rosszak. Igyekszem úgy tekinteni rájuk, hogy ajándék volt a szetthez.

Végül kipróbáltam hogy a neszeszer valóban megfelel-e majd utazásokhoz.
A kedvenc BB krémem már nem fél el benne
Ezeket sikerült belepréselnem
Azt kell hogy mondjam, hogy a promó képek alapján picit nagyobbnak képzeltem el, mint amilyen valójában, de talán egy hétre bele lehet pakolni, főleg hogyha az ecseteket nem nyomorítjuk bele :)


Közben rájöttem, hogy a palettákat is teljesen felesleges volt belegyömöszölnöm, hiszen azok nem is folyékonyak, tehát nem muszáj őket belerakni. Ebben az esetben viszont nagyon jól be fog válni szerintem.

2011. november 15., kedd

Lancome Beauty Box

Tavaly karácsonykor nagyon szemezgettem az Estee Lauder karácsonyi szettjével, de aztán úgy gondoltam, hogy nincs rá feltétlenül szükségem, és kellett volna vásárolni mellé egy parfümöt is, de nem volt olyan amit szívesen megvettem volna...úgyhogy ugrott az ötlet.

Viszont idén amikor kinyitottam a Douglas magazint és megpillantottam őt, rögtön tudtam, hogy kell nekem, és nem döntöttem rosszul, hogy a tavalyi lehetőséget kihagytam...ugyanis ez sokkal jobban illik hozzám, mint az Estee Lauder. Szeretném bemutatni nektek az idei Lancome Beauty Box tartalmát:

Kívülről így néz ki, semmi extra
Aztán a csomagolás után egy nagy fekete csillámos táskát vagy neszeszert kapunk, amit egy Lancom rózsa díszít.
Szerintem nagyon klassz, rengeteg minden elfér benne
És íme a tartalom is: 
Található benne egy teljes méretű kétfázisú szemfesték lemosó
Illetve kis kiszerelésű termékek az alábbi "Fiatalság előhívó" termékcsaládból: http://www.lancome.co.uk/_en/_gb/genifique/genifique-269013.aspx
Egy kis kiszerelésű arckrém, egy szemránckrém, és egy koncentrátum. 

Található benne egy kisméretű fekete szemceruza, háromféle kis kiszerelésű szempillaspirál, és kis kiszerelésű rúzs, egy utazó változatú alapozó, egy paletta és egy pirosítóecset. Illetve egy kis füzetecske, ami bemutatja a termékeket. 

A pirosító ecset nagyon jó minőségű, tömött és puha

Tient Miracle alapozó 03 Beige Diaphane színben
(általában ezt a színt szokták mintaként berakni újságokba)
Kis kiszerelésű rúzsok

Színkódok


Kinyitva
 Található benne egy korallos pirosas rúzs, egy természetes rózsaszínes színű, illetve gyengébb fedésű inkább krémes állagú rózsaszín színű rúzs.
Look Book
A Look Book bemutatja  a termékeket, illetve három féle sminket mutat be. Szerintem aranyos, de felesleges.




A paletta kívülről nem valami szép

Belülről viszont a felesleges béna ecseten kívül már annál inkább biztató

A paletta színei

Szemceruza + rúzsok
Szempillaspirálok
Nagyon jó ötletnek tartom a kis kiszerelésű szempillaspirálokat, mert nem csak utazáshoz tökéletes, hanem azért is, mert ki lehet próbálni a hatást anélkül, hogy megvennénk a nagy méretű szempillaspirálokat. Sőt véleményem szerint, nem is kéne nagy méretű szempillaspirál, ugyanis ezekben is elég sok festék van, és tudjuk jól, hogy a szempillaspirálokat úgyis gyakran le kell cserélni, ez meg szerintem éppen elég lenne arra a pár hónapra amíg ajánlott használni egyet.


És íme a csodás parfüm ami mellé a szettet vettem, ami szintén akcióban van most, így ehhez is kaptam ajándékba egy kis szempillaspirált és egy szemceruzát. Így néz ki csomag:

És persze mindent a Joy napok alatt vettem kuponnal, plusz felhasználtam a Douglas törzsvásárló kártyámat is, tehát nagyon akciósan sikerült hozzájutnom ezekhez a termékekhez. Mindenféle kedvezménnyel éltem, amivel csak lehetett :) 

A dobozon lévő rózsás gumis szalag pedig nem tudom, hogy mi célt szolgál eredetileg, mert sehol nincs feltüntetve, de én hajpántként hasznosítottam.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...