2012. április 16., hétfő

Ecsetek ápolása

Sajnálattal tapasztaltam, hogy több Sigma fekete szőrű ecsetem szőre is hullani, töredezni kezdett. Már sokszor a sminkelés sminkelés közben is előfordult, hogy az arcomon maradt egy kis darabka. Tisztításkor pedig borzalmas volt a helyzet. A legtöbb ecsetem pedig veszített a puhaságából, selymességéből is.

Hallottam azt, hogy a benzin száríthatja az ecseteket, illetve az ecsettisztítókban lévő alkohol is. De ezekről nem akarok lemondani, hiszen ezekkel tudom fertőtleníteni az ecseteimet. Használtam párszor a WU2 sampont is, mely normál és zsíros hajra való, arra gondoltam, hogy esetleg ez is lehet az oka.

Mindenesetre a helyzet egyre inkább kezdett elkeserítővé válni. Valamit ki kellett találnom. Ekkor jutott eszembe az Avon Planet Spa Provance-i levedula hajápoló olaja, amit valami mellé adtak ajándékba, de én egyszer sem használtam.


Elsőre fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek vele. A leírás szerinti alkalmazás nyilvánvalóan nem jöhetett szóba; hajmosás után kenjük a hajunkra, bugyoláljuk be, tartsuk melegen ... stb. 

Az olaj sűrű állagú, valahol a folyékony és a gél közötti tartományban van. Fogtam a csodakendőmet, és egy cseppnyi olajat szétoszlattam rajta. Aztán fogtam az ecsetemet és elkezdtem belemasszírozni az ecset fejét az olajos kendőbe. Csak éppen egy icipici került így rá, aztán a kendő száraz felével megtörölgettem. És csoda történt ... az ecsetem szőre megpuhult tőle, és már alig töredezett. Megismételtem majdnem az összes ecsetemmel ezt a folyamatot. Szinte halottam ahogy az ecseteim felsírnak örömükben, ahogy újjászületnek.

Náluk volt a legrosszabb a helyzet
 Nem tudom azt sem, hogy miért történt ez az ecseteimmel, és azt sem, hogy vajon milyen hatással van ez az olajpakolás az ecsetekre hosszútávon. Viszont azt tudom, hogy segített az ecseteimen, ezért valószínűleg rendszeresen fogom alkalmazni rajtuk. Hogyha nektek is hasonló problémátok van, próbáljátok ki ti is.


Ha valakinek van valamilyen ötlete, hogy mi okozhatja a problémát, és ha bármilyen megoldást tudtok rá, kérlek osszátok meg velem tapasztalataitokat!

4 megjegyzés:

  1. Tök jó ! Köszi az ötletet !! :D

    VálaszTörlés
  2. Mosogatoszer es oliva olaj kevereke. Nekem bevallik.

    VálaszTörlés
  3. Pont ma mostam ecsetet, miután a Bourjois sminket vizes ecsettel vittem fel:-D

    Ha van időd és kedved, nézz be hozzám:-)
    http://whoateallthestrawberries.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  4. Maria: Az olívaolajat én is több helyen láttam már, de mivel ez szerves anyag, én nem szívesen kenném az ecseteimre...
    Hogyha ez elfogy, akkor valószínűleg a babaolajat fogom kipróbálni, szerintem az is nagyon jól megfelelne a célnak.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...